keserű lélek íze

Tegnap szánkózni voltam:). Igen, próbáltam feleleveníteni a gyermeki élményeket a szánkózás, a téli rohangálás kapcsán. Egy jó, kis helyet találtunk itt, a Györgyfalvi negyedben. Nem túl meredek, de jól lecsiszolt, síkos. Amikor délfelé megérkeztünk már zsongott a hely a gyermekektől. Kicsik-nagyok, szánkók, műanyag csúszkálók, óriás zacskók…Mindenki azzal ereszkedett a lejtőn, amivel érte s amivel a legjobban élvezte.

Sajnos, még itt is csalódás ért…Egy idő után félrehúzódtam pihenni,  s figyelni kezdtem a gyerekeket. A mozdulataikat, a beszédüket. Hihetetlen…sajnálattal állapítottam meg, hogy ezek a “mai” gyerekek nem is tudnak játszani egymással…

Visszaemlékszem, hogy amikor én gyerek voltam a játszótéren, a szánkózásban és bármilyen közös játékban egyek voltunk, egy csapat. Ezek a gyerekek üvöltöztek egymásra, csúnyákat beszéltek, a korban és erőben nagyobbak lökdösték a kisebbeket, legyúrták a szánkóról, ennek következtében sírás-rívás zengett a levegőben.

Ők már nem is gyerekek…ők már nem is a naiv kor örömeit élik. Bennük van már a felnőttek önzősége, rosszindulata, irigysége, bennük van már ebben a zsenge korban.

A szánkózás végefelé sok volt az olyan gyerek, aki hazafelé totyogva ígérgette magának, hogy többet nem jön szánkózni. Sajnos, nekik már nem élmény a szánkó, a hó…Ők már nem tudják élvezni…Nekik már nem lesznek azok a tündéri gyermekkori emlékeik, azok a visszasírható élményeik…

bizony, por és hamu vagyunk…

A reggeli kávét a napi hírek elolvasásával egészítem. Volt egy olyan időszak, amikor felháborodtam az olvasottakaton: sok eszetlenség, szenny, tudatlan, oktalan ember, az ország vezetése. Most is ugyanez szűrhető ki a sorok közül. Az újságírók iróniája az olvasókat arra késztetné, hogy az események negatív jellegén elgondolkozzanak és változtatni próbáljanak. Ki-ki a maga hatáskörében, szakmájában, magánéletében. Nos, kezdjük ott, hogy az “olvasó” egyre inkább elfogy…azaz, nem igazán van olvasó, aztán az, aki mégis belenéz egy újságba, netán végig is olvas egy hírt, egy cikket, egy véleményt az közben azon gondolkodik, hogy rohanni kell a gyerek után az óvodába, oda kell tenni a tyúkot főni, tehát szó se arról, hogy esetleg a cikk elgondolkozása után, fontolóra vegye a dolgokat. Én nem sértegetni akarok, sajnos ez így van, persze tisztelet a kivétel annak a parányi százaléknak, akik nem ebbe a kategóriába tartoznak.

A mai Szabadságban nem az újságíró iróniáján szórakoztam, hanem inkább átéreztem csüggedését. A sorai “halkak és tehetetlenek” voltak. Ezen túl már csak visszasírni lehet…a múltat, nem feltétlenül a tökéleteset, de a jobbat.

A véleményben arról van szó, hogy egy felmérés elkészítése alapján az a következtetés, hogy Kolozsvárral elsősorban a Caritas piramisjátékot, az expolgármestert, Gheorghe Funart asszociálják. Kevesebb százalékban említik az Ursus sört, Feleki-tetőt, Emil Boc volt polgármestert. Bizony, szomorú, hogy senkinek nem jut eszébe valami tartalmasabb Kolozsvár hallatán, pedig van kulturális lehetőség, helyek, mint a Farkas utca, a Szent Mihály-templom, a Bánffy-palota, a Sétatér, a Fellegvár, a Mikó kert, a Házsongárd, amelyek neve a városban  említésre méltó.

Én még mindig a dolgok jó oldalát nézem. Nem említette senki a Iulius és Polus mall-t, amelyek “hatalmat” foglaltak Kolozsváron, nem említette senki az Obsession clubot. Igen, pillanatnyilag ezek a helyek jelentik a munkán, iskolán kívül töltött idő terét. A nem Kolozsvári diákok ezeket a helyeket szempontoknak tartják, amikor úgy döntenek, hogy a kincses várost válasszák, tanulmányuk tovább folytatása központjává.

Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy esetleg mit lehetne megváltoztatni? Én azt mondom, hogy semmit, ez a modell nyugatról, óceánon túlról jön, a szegény ország lakóssága szívét melengeti, ha úgy tud élni, mint a nagy országok sztárjai, vipp-jei. Ezért válassza ezt az életformát. Ne csodálkozzunk azon se, hogy egyre bunkóbbak vagyunk, leszünk, gyerekeink így születnek, ebben nőnek fel, hiszen az oktatás, a tanítás formája, módja, helye már rég háttérbe szorult, kényszerré vált.

az élvezetekből is megárt a sok…

Megkezdődött egy újabb “Mutu-periódus”. Gondolom már mindenki értesült, hogy szokásához híven bedoppingolta magát. Nem új a dolog, ez már a harmadik alkalom. Spekuláció az van elég most is, mint elmúlt alkalmakkor is vol.

Állítólag a bogyókat az édesanyja küldte Olaszországba, hogy azok segítségével hamar leadja az ünnepek alatt felszedett úszógumit, és újra formába lendüljön.

Nem értek annyira a focihoz, de azt tudom, hogy egy hosszabb idős felfüggesztés talán a karrierje végét is jelentheti. Kár, mert az imidzsét túl kifejlesztett maszkul sex-szimból tényleg ügyes a gólok rugásában, a kapu megcélzásában. Egyértelmű, hogy tehetsége által került a piramis hegyébe, aztán onnan ő maga is tudta, hogy high life. Híres sztárok sorsa várna rá is? Talán ez a “betegség” létezik, hogy a luxus és a siker által az élvezetek hajszolását önkontroll nélkül élik?

Sajnálatra méltó! Az emberiség sokasága álmodozik az olyan életre, ami Mutunak megadatott, de senki nem méri fel, ennek az életnek is a keserűségeit. Ha tudatosan drogozott és nem véletlen az egész,  jelent az valamit. Nem akarok jósolgatni, sem filozófálni, de én úgy látom, hogy az ilyen személyek keserűbbek és boldogtalanabbak, mint a munkanélküli háromgyerekes családapa.

“Malé, törökbúza…izé, Kukorica János!”

Szép vasárnap napján délelőtt színházba mentem. János vitézt játszották. A darab 11 órától kezdődött, azelőtt már egy órával a színház előtti tér a gyerekek kiáltozásaitól, hancúrozásaitól zsongott. Álldogáltam én is, várakoztam,  közben a tömegen végignéztem és elcsodálkoztam, hogy mennyi ismerős arc bukkan fel. Ilyenkor jön rá az ember igazából, hogy az ismerősök száma nem is kevés, amikor egy helyen van a magyarság. A hétköznapi rohanásokban, úton, ilyen-olyan “vegyes” előadásokon, alkalmakkor olyan fura ha egy-két ismerőssel összetalálkozunk.

A darab késéssel kezdődött, a gyerekek energiadúsan fészkelődtek, tekintetükben a kiváncsiság, innen-onnan gyakran hallani lehetett,  ahogy a mamit faggatják, hogy mikor láthatják már a híres Kukorica Jancsit.

Nos, végül a darabot a zenekar megnyitotta és lélegzetelállítva követte mindenki a cselekményt…egy ideig. Az idő múlásával a pöröntyöknek hosszúnak és kissé bonyolultnak bizonyult az operett, a szülőknek pedig fárasztónak a kicsit nyüzsgése miatt. A három felvonást nem mindenki bírta ki, de a türelmesebbek örömmel tapsolták vissza a kedvenc szereplőt, az érdeklődők pedig kivonulás közben is a “történet” cselekménye felől kérdezősködtek.

Én nagyon élveztem, jól éreztem magam, és belátom nem igazán óvodáskorban lett volna egészséges végignézni. Úgy gondolom mindennek megvan a maga ideje, és jó azt figyelembe tartani. Minden kornak megvan a maga műfaja, a kornak megfelelő mese, darab, történet…Nem másért, de fenn áll az a veszély, a kornak nem megfelelő darab megnézése által hogy gyerekünkbe a színház iránt csalódást, unalmat táplálunk.

Borúlátó diák vagy realista diák?

Olvasom a manna.ro-n, hogy Románia a legpesszimistább uniós tagállam és lakóssága negatívan gondolkodik ez évet illetően. A munkanélküliség idén a mumus. Rettegünk tőle és féltjük a lejt.

“Az emberek szerint sem a pénzügyi, sem a gazdasági kilátások nem ígérnek semmi jót, és az sem számíthat semmilyen biztonságra, aki ebben az évben munkát vállal.” – vélekednek az emberek.

Őszintén nem csodálkozom! Én is pesszimistán gondolkodom a jövőre nézve. Egyre több a munkanélküli és ami a felháborító, hogy egyre több a diplomázott munkanélküli. Szomorú, amikor azt hallom, hogy kürtös kalácsot árulni is csak úgy lehet, ha a befolyásos ismerős beszervez. Mocskoljuk a múlt rendszert, világmegváltó gondolatokkal beszélünk a jövőről, de a jelen, az vitathatatlan: a munkahely egyenlő a luxussal. Nem dicsőítem a kommunista rendszert, sok minden kényelmetlen volt, de a jó oldala kétségtelen az, hogy mindenkinek megadatott a lehetőség dolgozni, családot fenntartani.

Végzős egyetemistaként talán még jobban elcsüggedek, mint a nyugdíjhoz közelálló rossz fizetésért dolgozó munkás. Úgy érzem, hogy semmi értelme nincs a három évi tanulásnak. Úgy érzem, hogy már az egyetem sem arról szól, mint hajdanán. Most már az is bisniss. Hajt mindenki a maga malmára. Már rég nem az van, hogy az egyetem aggódjon diákjai kihelyezése, elhelyezkedése miatt. A lényeg az, hogy a tandíj ki legyen fizetve és a felvételi “reklámok” minél kidolgozotabbak legyenek a jövő generáció számára, hiszen a mennyiségen múlik az egyetem (ha lehet már így nevezni) jövője, fejlődése, a nagy kutyák jóléte. Csalogatni kell a frisseket, az újakat!

Jut eszembe, a tanárok  panaszkodásai: a mai hallgató nem szorgalmas, trehány, hanyag, nem néz a dolga után, tekergő, nem látogatja a kurzusokat, nem küldi el a dolgozatot időben, ha igen, akkor összecsapott, nem egy igényes munka jut ki kezéből. Én, diákként mindezt belátom…és nem csodálkozom! Természetesnek tartom ezt a magatartást. Mégis hol a példa? Kitől lásson a diák jó példát? Hány olyan tanár jön be órára, aki nem tudja, hogy  miről kell épp beszéljen, tanítson, mert ő is a családi, egyéb gondjaival van el…Hány olyan tanár van, aki nagyon “szimpi” mert az órán léháskodunk, vicceket mondunk? Miért? Mert neki is kényelmesebb így lezavarni azt az órát, másfelet. Miért kínlódjon az elméletek magyarázásával?  És a keserű az, hogy egyre több az ilyen nevelő, az ilyen tanító. Itt a válasz! Ez a válasz barátom! Ezért vagyunk ilyenek, mert ezt látjuk, ilyenek követelnek tőlünk komolyságot, mert ilyenek oktatnak.

No, ezek a dolgok nem szivárognak ki, ezek a tények letagadtatnak, rájuk nem mondják “bezzeg a mi időnkbe”, mert…nem illik, mert ők a tanárok. Ők a felsők! Előttük csak megalázkodunk, sőt behunyva szemeinket szeretjük őket, talán ezáltal nemcsak diploma adatna meg, hanem nagy remény és imádkozás után egy munkahely is.

meghalunk vagy meghalunk?

Hullámokban hallhatunk a grippéről. Kezdődött a szárnyasokkal, aztán folytatódott a sertéssel. Gondolkodom, iróniámban, hogy milyen állat következik ezután. Professzorok, orvosok hirdetik, hogy mindenkinek szükséges az oltás. Rádióban, tévében hallani lehet az ijesztő elhalálozások számát…egyértelműen a vírus miatt. Öregek álldogálnak rendelők előtt, várva, hogy sorra kerüljenek az oltásra. Persze, mindezt a maguk zsebéből, mert a biztosítóház nem fizeti, nincs alap az ilyesmire. De hát meg se fordulna bárkinek is a fejében, hogy magától elsajnálja az oltás árát, hiszen az egészségnél nincsen fontosabb. Igen ám, de olyan orvosok véleményét is hallhatjuk, akik azon véleményen vannak, hogy az influenza elleni oltás egy olyan vírust alakít ki a szervezetben, ami ugyancsak halálhoz vezethet. Itt már nem tudok tovább gondolkodni…akkor mi a teendő? Ilyen fontos kérdésekben egyértelmű kéne legyen a válasz, amit nem akárki tud megválaszolni, hanem a szakos emberek. Ha ők nem tudják megállapítani és ennyire ellentmondásosan vélekednek, akkor mit tehet vagy mit gondolhat az egészségéért aggódó polgár?
Igen, a vírusról ennyit, de lám kedves barátom, gondolkozz el azon, hogy mi az a másik olyan “vírus”, ami talán sokkal nagyobb katasztrófát jelent az emberiségnek. A szomorúbb az, hogy erre a fajtára senki sem figyel fel vagy ha akad ilyen, aki megteszi, akkor nincs idő azokra az emberekre, nincs idő meghallgatni őket. A stresszre gondolok, az idegességre, a kiszáradt lelkekből áradó magányra gondolok…Nem gondolod úgy, hogy ez sokkal inkább “vírus”, mint ez az influenzának nevezett nagy kavarás?!? Ha végigmegyek az utcán akár reggel, amikor még feltételezhető, hogy a járókelők nagy része friss, üde és pihent, olyan arcokat látok, amelyek ráncosak, gyűrődtek. Az emberek gondterheltek, rohannak mindig, nem jut idő arra, hogy csak ritkán is meg véletlenszerűen a kék égre pillantsanak és a friss levegőből szippantsanak. Miközben a számlát fizetjük arra gondolunk, hogy elég kenyér van-e otthon, hogy mi legyen az ebéd, ha hazajön a gyerek az oviból, hogy jövő hét határidő, ki kell fizetni az egyetemet…és még sorolhatnám…………….
S akkor kérdem magamban szelíden, van értelme a járvány miatti aggodalomnak? Döntsd el te is, de már az is elég, ha elgondolkozol rajta!

Sajnos, az egyedüli végkövetkeztetés a helyzetet vizsgálva, hogy oltással vagy oltás nélkül belehalunk ebbe a járványba. Beletörődésünk és tehetetlenségünk közepette legalább azért imádkozzunk, hogy gondoskodjon az Isten két különböző faj megmaradásáról, és építsen nekik egy bárkát (akárcsak a Nóé-é), a faj fennmaradása érdekében.

Vásároljunk…tudatosan:)

Legutóbbi bejegyzésemben a környezet szennyezéséről, a természet tisztában tartásáról írogattam. Rábukkantam a környezettudatos vásárló tízparancsolatára. Nagyon egyetértek és támogatom a tanácsokat. S nemcsak bólogatok és egyetértek, hanem igyekszem vásárlóként ezeket a parancsolatokat maximálisan betartani.
1. Írd össze, mire van szükséged!
Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárlóközpontok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.

2. Menj a piacra vagy helyi boltba!
Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.

3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot!
Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.

4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel!
A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.

5. Vegyél helyi termékeket!
Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minnél távolabbról jön, annál többet szennyez.

6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást!
Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást.

7. Kerüld a vegyszereket!
Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.

8. Vegyél idényzöldséget és -gyümölcsöt!
Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.

9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat!
Az egyszer használatos termékek előállítása majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már…

10. Olvasd el a címkéket!
Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel.

Minden vásárláskor a pénzeddel szavazol! Te döntöd el, mit teszel a kosaradba. Te döntöd el, mit és kit támogatsz a pénzeddel. Ne hagyd, hogy a pénzed a környezetszennyezést, a vegyszerezést, a gazdasági kizsákmányolást, a felesleges és káros dolgok tömeges gyártását támogassa! Légy környezettudatos vásárló!
Ha betartod ezeket a szabályokat egészségesebb leszel, több pénzed és szabadidőd lesz, hozzájárulsz a helyi gazdaság megerősödéséhez és a környezetszennyezés csökkentéséhez. Mindenképp megér egy próbát.

A szemét vet fel…

Kolozsvár györgyfalvi negyedében lakom. Nemrég észrevettem, hogy a lakásom közelébe két olyan szemetes került, amelyet pár évvel ezelőtt csak akkor látott az ember, ha nyugatabbra utazott. Célja: a szelektív hulladékgyűjtés – legalábbis így kéne legyen. Rávettem magam, hogy az otthoni szemetet külön gyűjtsem. Szelektáltam: üveg, műanyag, papír külön került. Jól eső érzés volt, hogy én is hozzájárulok a környezet tisztában tartásához. Sőt, egyre jobban érdekeltek a bió témájú dolgok, olvasgattam erről, tanulmányoztam. Úgy gondolom, hogy emberi kötelességünk világunkat tisztában és rendben tartani egy egészségesebb jövő érdekében. Felháborodom, ha olyant hallok, hogy “egy fecske nem csinál tavaszt”. Bizony csinál! Ha ilyesmi nem fordulna meg az emberek fejében és természetessé válna környezetünk ápolása, akkor nem születne évente az a sok számból álló adat, ami a szennyezés mennyiségét foglalja össze.
A külön szelektált szemetet minden alkalommal az új “bió-kukákba” dobtam…öröm töltött el, amikor mást is láttam ugyanezt tenni. Kiábrándultságom ott kezdődött, amikor megláttam a nagy utánfutós-gépkocsit, amelyik a külön szelektált szemetet egy helyre, összevegyítve papírt műanyaggal vitte a szemétgyűjtő helyre. Kérdem akkor, drága barátom?? Miért kell nekünk a nyugat utáni sablon? Ha nem vagyunk képesek utánozni a jóban, ne csináljuk egyáltalán, valljuk be hogy képtelenek vagyunk felérni az intelligencia szintjüket és kész. Egy olcsó színjátéknak találom ezt az egészet. Miért is kínlódok én otthon válogatni a szemetet, ha úgyis utólag egy helyre kerül? Talán a kampány egyik ígérete volt az ilyen kukák bevezetése???

Civil Suli

A Civilsuli, azaz a Civil és közéleti iskola 12 erdélyi nagyvárosba ellátogató hétvégi, népfőiskola-szerű rendezvénycsomag.
Célja az, hogy az erdélyi magyar fiatalok érdeklődését felkeltse a civil szféra és a közéleti kérdések iránt, és elősegítse közvetlen tájékozottságukat az említett területeken, összefüggésben a demokratikus jogállam szabályai és az emberi jogok kérdéskörével. A hétvégi előadás-sorozatok tervezett meghívottai erdélyi és magyarországi előadók, illetve neves közéleti személyiségek. A program lebonyolítására 2009 októbere és 2010 márciusa között kerül sor – 12 városban 12 konferencia.
A következő erdélyi városokban került sor a konferenciára: Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, és következik: Szatmárnémeti, Barót, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Székelykeresztúr, Kolozsvár. Az egy hétvégére épülő konferencia szombat reggeltől vasárnap délig tart. A keretet helyenként lehet alakítani, az esti programrészek meghatározása a helyi szervezők ajánlata alapján alakul.
A konferenciák előadói ismert közéleti személyiségek, valamint az adott témák kiváló szakértői lesznek. A 12 különböző programmal megszervezett konferenciákon a következő témák lesznek terítéken (a teljesség igénye nélkül): civil szféra, közélet, alkotmányos állam, demokrácia, emberi jogok, közösségi jogok, korrupció, véleményszabadság, kulturális örökségvédelem, sajtószabadság, környezetvédelem, Európai Unió, közösségi részvétel stb. A témák általános és egyedi megvilágításban is elemzésre kerülnek. A bejelentkezett résztvevők előnyei: ingyen kapnak a konferenciát népszerűsítő reklámtárgyakból (írószer, mappa stb.), illetve részt vesznek mind a 12 konferencián. A 12 konferencia végeztével átfogó ismeretfelmérésre, értékelésre kerül sor, melynek eredményeként a diákok különböző jutalmakban részesülnek.
A szervezőcsapat tagjaként alkalmam adódott többnyire jelen lenni különböző városokban zajló konferenciákon. Mindenkinek ajánlom, garantált a tartalmas hétvége!:)

…mert főzni jóóó!

Nem tartozom azon lányok közé, akiknek “vérében van a főzés”. Mindig csodálkoztam, amikor barátnőim mesélték, hogy milyen sikerélmény egy új recept kipróbálása, az egyszerű vacsora megkészítése. Nem értettem, miért nem vonz engem a sütés, főzés gondolata. Két éve egyetemistának mondhatom magam, és ugyanakkor szégyennel azt is, hogy a teán kívül nem vagyok jártas a főzés világában. Ügyeskedő barátnőim azzal bátorítanak, hogy ne aggódjak, megtanulom én is a “szakmát”, hiszen, ha annyira bonyolult volna a főzés, hogy gondot okozna elsajátítása, már rég bevezették volna az egyetemi oktatásba. Anyu is próbált már tanitgatni, magyarázni, hogy mit és hogyan kell csinálni, de haját tépve adta fel, amikor rákérdeztem, hogy a rántás és ereszték között mi a különbség:))

Elhatároztam egyik nap, hogy bebizonyítom a kezdetleges tehetségemet: ebédre hívtam két drága cimborámat. A harmadikkal konzultáltam:D, hogy minden jól sikerüljön. Az élelmiszerek, amiből utólag az ebéd elkészült listára kerültek, beszereztem mindent, mint a szorgos hangya és nekifogtam. Érdekes volt feltenni a kötényt, ez már olyan jó háziasszonyos benyomást kelt. Beindult a sürgés-forgás, verejtékkel és sok-sok telefonhívással: “Izé…cimbora, fedőt kell tenni a serpenyőre?”, ” egy csipetnyi só, az egy fél kicsi kanál?”, ” az olaj lepje el a húsit? 2 perc után kivehetem?” Minden röhejes kérdés és aggodalom után meglett az ebéd. A finom ebéd!!! A barátnők meg voltak elégedve, dicsérték főztemet hangsúlyozva, hogy nem azért teszik, mert így illik, hanem mert igazán megérdemlem, engem pedig feszített szét a dicsőség, úgy éreztem a harc meghozta gyümölcsét. Be kell töredelmesen vallani, hogy a főzés nyugtat, feloldja a feszültséget és fantasztikus sikerélmény!:)

U.I.: Azóta az élelmiszerüzletekben a sütőport és az élesztőt keresem:P, a barátok nagy csodálkozására…

Próbáljátok ki ti is, az óriási tapasztalat után:P, az a tanácsom a kezdőknek, hogy indulásként valami könnyű recepttel próbálkozzanak, így nem áll fenn az a gond, hogy sikertelen legyen a főzés, ez meg kiábrándultságot okozzon. Hajrá!:)