Borúlátó diák vagy realista diák?
Olvasom a manna.ro-n, hogy Románia a legpesszimistább uniós tagállam és lakóssága negatívan gondolkodik ez évet illetően. A munkanélküliség idén a mumus. Rettegünk tőle és féltjük a lejt.
“Az emberek szerint sem a pénzügyi, sem a gazdasági kilátások nem ígérnek semmi jót, és az sem számíthat semmilyen biztonságra, aki ebben az évben munkát vállal.” – vélekednek az emberek.
Őszintén nem csodálkozom! Én is pesszimistán gondolkodom a jövőre nézve. Egyre több a munkanélküli és ami a felháborító, hogy egyre több a diplomázott munkanélküli. Szomorú, amikor azt hallom, hogy kürtös kalácsot árulni is csak úgy lehet, ha a befolyásos ismerős beszervez. Mocskoljuk a múlt rendszert, világmegváltó gondolatokkal beszélünk a jövőről, de a jelen, az vitathatatlan: a munkahely egyenlő a luxussal. Nem dicsőítem a kommunista rendszert, sok minden kényelmetlen volt, de a jó oldala kétségtelen az, hogy mindenkinek megadatott a lehetőség dolgozni, családot fenntartani.
Végzős egyetemistaként talán még jobban elcsüggedek, mint a nyugdíjhoz közelálló rossz fizetésért dolgozó munkás. Úgy érzem, hogy semmi értelme nincs a három évi tanulásnak. Úgy érzem, hogy már az egyetem sem arról szól, mint hajdanán. Most már az is bisniss. Hajt mindenki a maga malmára. Már rég nem az van, hogy az egyetem aggódjon diákjai kihelyezése, elhelyezkedése miatt. A lényeg az, hogy a tandíj ki legyen fizetve és a felvételi “reklámok” minél kidolgozotabbak legyenek a jövő generáció számára, hiszen a mennyiségen múlik az egyetem (ha lehet már így nevezni) jövője, fejlődése, a nagy kutyák jóléte. Csalogatni kell a frisseket, az újakat!
Jut eszembe, a tanárok panaszkodásai: a mai hallgató nem szorgalmas, trehány, hanyag, nem néz a dolga után, tekergő, nem látogatja a kurzusokat, nem küldi el a dolgozatot időben, ha igen, akkor összecsapott, nem egy igényes munka jut ki kezéből. Én, diákként mindezt belátom…és nem csodálkozom! Természetesnek tartom ezt a magatartást. Mégis hol a példa? Kitől lásson a diák jó példát? Hány olyan tanár jön be órára, aki nem tudja, hogy miről kell épp beszéljen, tanítson, mert ő is a családi, egyéb gondjaival van el…Hány olyan tanár van, aki nagyon “szimpi” mert az órán léháskodunk, vicceket mondunk? Miért? Mert neki is kényelmesebb így lezavarni azt az órát, másfelet. Miért kínlódjon az elméletek magyarázásával? És a keserű az, hogy egyre több az ilyen nevelő, az ilyen tanító. Itt a válasz! Ez a válasz barátom! Ezért vagyunk ilyenek, mert ezt látjuk, ilyenek követelnek tőlünk komolyságot, mert ilyenek oktatnak.
No, ezek a dolgok nem szivárognak ki, ezek a tények letagadtatnak, rájuk nem mondják “bezzeg a mi időnkbe”, mert…nem illik, mert ők a tanárok. Ők a felsők! Előttük csak megalázkodunk, sőt behunyva szemeinket szeretjük őket, talán ezáltal nemcsak diploma adatna meg, hanem nagy remény és imádkozás után egy munkahely is.
